Szputnyik-1
A szerző Koncz Attila - UniverZoom Projekt (forrás: facebook)
Egy 83 kilós, csipogó fémlabda - 68 éve bocsátották az űrbe az emberiség első műholdját.
1957. október 4. egy meghatározó dátum az emberiség történetében. Ezen a napon a Szovjetunió sikeresen pályára állította a Szputnyik-1-et, a világ első műholdját, ami ezzel az űrkorszak kezdetét is kijelölte. Természetesen ez az esemény nemcsak tudományos mérföldkő volt, hanem geopolitikai szempontból is hatalmas hatással bírt, hiszen az amerikai–szovjet hidegháború technológiai versenyében új fejezetet nyitott: az űrversenyt.
Érdekességként megjegyzem rögtön az elején, a Szputnyik-1 valójában nem az első eszköz lett volna az űrben, hiszen a szovjetek (szokásos nagyravágyásukkal) egy nagyságrendekkel nagyobb szondát akartak először fellőni. Az elsőnek szánt 1400 kg-os eszközt Object D néven fejlesztették. Ám mivel a fejlesztése elhúzódott, előbb egy egyszerűbb, gyorsabban elkészíthető változatot, az Object PS-t lőtték fel, ami később a Szputnyik-1 néven írta be magát a történelembe. A nagyobb szonda végül Szputnyik-3 néven indult el 1958 májusában.
Persze az Szputnyik-1 felbocsátása így is hatalmas fegyvertény volt, ráadásul az amerikaiak első műholdkísérlete, az 1,47 kg-os Vanguard TV3, 1957 december 6-án kudarcba fulladt, amikor az első fokozat tolóereje hirtelen megszűnt egy turbószivattyúhiba miatt, és emiatt a rakéta néhány méterrel a felszállás után felrobbant.
Mindezt ráadásul abban a kétségbeesett próbálkozásban tették, hogy válaszoljanak a Szovjetunió addigra már világszerte hírhedtté vált, 83(!) kilogrammos Szputnyik-1 műholdjára, ami két hónappal korábban sikeresen Föld körüli pályára állt. A felsorolásból kimaradt a Szputnyik-2, ami az első élőlényt, Lajka kutyát emelte az űrbe 1957. november 3-án. Róla természetesen cikkezni fogok 30 nap múlva.
A Szputnyik-1 egy egyszerű, mégis rendkívül hatékony szerkezet volt. A műhold egy 58 centiméter átmérőjű, fémgömb alakú testből állt, amihez négy, kb. 2 méter hosszú antenna csatlakozott. Ezek az antennák sugározták azt a rádiójelet, amit a Földről is fogni lehetett. Maga a műhold 83,6 kilogrammot nyomott, és egyszerű rádióadóként funkcionált, jeleit a világ minden részéről rádióamatőrök hallhatták. Ez az egyszerű "bip-bip" hang akkoriban felfoghatatlan áttörést jelentett.A Szputnyik-1 sikeres felbocsátása a R-7 hordozórakéta révén történt, amit Szergej Koroljov, a szovjet űrprogram kiemelkedő vezetője irányított. Koroljov munkássága nélkül a szovjet űrkutatás nem érte volna el ezt a mérföldkövet. A világ első műholdjának az indítása előtt azonban számos műszaki kihívással kellett szembenézniük. A rakétatechnológia akkoriban még gyerekcipőben járt, és az ilyen méretű űreszköz pályára állítása különösen nagy kihívást jelentett. Sőt az űrversenyt elindító eszköz a kilövéskor majdnem megsemmisült, ugyanis a hordozórakétájának egyik fokozata meghibásodott. Ez kis híján meghiúsította a küldetést, ám végül a rendszer helyreállt, a fokozat rakétája végül a vészleállítást megelőző másodpercekben magára talált, és a Szputnyik-1 sikeresen elérte a tervezett alacsony Föld körüli pályáját.
A Szputnyik-1 alacsony Föld körüli pályán keringett, nagyjából 96 perc alatt kerülte meg a bolygónkat. Pályájának legalacsonyabb pontja, a perigeum, 215 kilométer magasan volt, míg legmagasabb pontja, az apogeum, elérte az 939 kilométert. Átlagos sebessége körülbelül 28'800 km/h volt. Nem vitt magával tudományos műszereket, hogy aránylag könnyen fellőhető legyen. Egyetlen képessége egy folyamatosan csipogó rádiójel kibocsátása volt. Igaz ennek torzulásaiból mégis nyertek néhány információt a föld légköréről: a rádiójelek Doppler-eltolódásának és a földi ionoszférában tapasztalt jelinterferenciáknak az elemzésével a kutatók hasznos adatokat nyertek a felsőlégkör sűrűségéről és szerkezetéről. Azonban az űreszköznek az egyszerűsége ellenére lenyűgöző volt a technológiai megvalósítása, hiszen akkoriban még csak a rakétatechnológia korai szakaszában járt az emberiség. Az eszköz kiválóan demonstrálta, hogy az emberiség képes tárgyakat Föld körüli pályára juttatni.
A Szputnyik-1 nemcsak a szovjet technológiai fölényt bizonyította, hanem pánikot is okozott az Egyesült Államokban. Az amerikaiak attól tartottak, hogy a szovjetek előnybe kerültek a rakétatechnológiában, ami fenyegetést jelentett nemcsak katonai szempontból, hanem a jövőbeli űrversenyben is. Ugyebár az űreszköz 96 percenként kerülte meg a földet, ami egyben azt is jelentette, hogy napjában többször elrepült az Egyesült Államok felett is. Nem nehéz elképzelni, hogy ez a tudat milyen pánikot válthatott ki az állami szervekből és az ország lakosságából a hidegháború idején. A szovjet műholdfellövésnek a horderejét az amerikai lapok Pearl Harbourhoz hasonló csapásként emlegették. Válaszlépésként 1958. július 29-én megalakult a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (National Aeronautics and Space Administration), vagyis NASA. A sors fura fintora, hogy a rakétaprogram vezetője az a Vernher Von Braun lett, aki korábban a náci Németország V–2 rakétáin dolgozott. 1945-ben amerikai fogságba került, majd az Operation Paperclip keretében az Egyesült Államokba vitték, ahol kulcsszerepet vállalt az amerikai űrprogram megalapozásában. Hogy mikre nem képes a rettegés és a félelem…
A Szputnyik-1 jeleit három héten keresztül sugározta a Földre, egészen 1957. október 26-ig, amikor az akkumulátorai kimerültek. A műholdat működtető ezüst-cink akkumulátor élettartamát eredetileg 2 hétre tervezték, ám azok összesen 22 napig tartottak ki. A telepek lemerülése után ugyan a rádiójel megszűnt, ám a Szputnyik még több, mint 2 hónapig keringett némacsendben az űrbeli pályáján. Ezek után az előre beállított pályának megfelelően 1958. január 4-én belépett a Föld légkörébe, ahol elégett. Bár rövid életű volt, a Szputnyik-1 maradandó és radikális hatást gyakorolt a tudományos és politikai világra.
Ez az esemény számos tudományos és technológiai áttörést inspirált. A Szputnyik-program sikere példát mutatott az emberiségnek arra, hogy képesek vagyunk túlhaladni a földi korlátokon, és az űrkutatás új, izgalmas távlatokat nyitott meg. Ez az apró műhold azt is jelezte, hogy a világ már nem csak a Föld felszínén folyó események színtere, hanem az űr is be fog kapcsolódni az emberiség történetébe. Az emberek számára a Szputnyik-1 megtestesítette azt a jövőt, amiben az űrkutatás nemcsak lehetséges, hanem elérhető valóság. Az űrverseny nemcsak technológiai, hanem társadalmi és kulturális szempontból is óriási változásokat hozott. Az emberek elkezdtek álmodni a Holdról, a Marsról, és arról, hogy egyszer talán távoli bolygókra is eljuthatunk. Ez az álmodozó hatás a világirodalomban és a filmiparban is gyökeret vert, az 1950-es évek végétől sci-fi könyvek és filmek százai, ezrei kezdtek ezekkel az izgalmas gondolatokkal innentől játszani.
Ugyanakkor a Szputnyik-1 indítása nyomán indult be az úgynevezett űrverseny, mely során a Szovjetunió és az Egyesült Államok versengtek egymással az űr meghódításáért. Az első űrhajós, az első műhold, az első űreszköz a Holdon, a Vénuszon és a Marson, az első ember a Holdon - mind-mind megvalósultak 10-15 év leforgása alatt. Ezen verseny során olyan új technológiák és tudományos ismeretek születtek, amik az űrkutatás mellett számos más iparágat is forradalmasítottak. Például az űrkutatás során kifejlesztett anyagok és módszerek később a mindennapi élet részévé váltak, mint például a műholdas kommunikáció vagy a globális navigációs rendszerek. Bár a teflont nem az űriparban találták fel – hiszen azt Roy J. Plunkett amerikai vegyész fedezte fel még 1938-ban a duPonti laboratóriumában –, az űreszközökben betöltött szerepe révén vált igazán ismertté és elterjedtté, különösen a háztartási eszközök, például a tapadásmentes serpenyők révén.
Az a cikk végén kiijelenthető, hogy a Szputnyik-1 pályára állítása nemcsak egy egyszerű, ám nagyszerű műszaki bravúr volt, hanem az emberi kíváncsiság, kitartás és technológiai fejlődés szimbóluma is. Az első műhold megnyitotta az utat az űrkutatás és az űrverseny számára, ami a 20. század egyik legnagyobb technológiai és tudományos forradalmát eredményezte. Az emberiség - a közvetett, távcsöves felfedezések után - ekkor kezdte végre közvetlenül is felfedezni az Univerzum titkait, ami a jövőbeli űrmissziókhoz, a Holdra szálláshoz, és a mai modern űrkutatási programokhoz vezetett.